1. fejezet

Szinte már-már eseménytelen napnak mondanám a mait. Az idő kifogástalan volt, az emberek normálisak, sehol egy probléma, a napom az átlagosnál is átlagosabban telt. Ma kicsit tényleg úgy éreztem, hogy normális emberekkel vagyok körülvéve.
Miután végeztem a szokásos napi rutinommal, úgy döntöttem, hogy mielőtt bepattanva a kocsimba hazaszáguldanék a szürke falak közé, elszaladok a közeli kávézóba egy nagy adag forró kávéért hátha feldobja az estémet.
Beérve a kávézóba nem húztam sokáig az időt, kikértem a szokásos hosszú kávémat, fizettem és már mentem is vissza a kocsimhoz.
Beszállva a pohártartóba tettem a forró, gőzölgő barnás katyvaszt.
Sötét volt már, fáradt voltam és szerettem volna minél hamarabb hazaérni. Útközben hirtelen felcsipogott a telefonom. Fél szemmel az utat, fél szemmel a telefonomra érkezett üzenetet vizslattam. Anyám volt az, cseppet sem kecsegtető üzenettel.: "Lydia drágám! Nagy probléma lenne ha ma másnál aludnál? Vendégem lesz, és szeretnék kettesben maradni vele. " - ami igazából azt jelenti, hogy új apa jelölt után néz és halaszthatatlan randija van illetve nem akarja, hogy lábatlankodjak, ami nem mellesleg nem szokásom.
Nesze neked jó nap. Kihez mehetnék? Kira kilőve mivel valószínűleg Scottal enyelegnek, Stiles és Malia úgyszintén. Sok eshetőségem tehát nem igazán maradt.
Felemelve a kávémat dühösen kortyoltam belőle egyet, majd hirtelen egy hangos durranás, fékcsikorgás, aminek következtében a forró kávé az ölembe borult, majd a kocsi nem ment tovább..
Remek. Akkor meg is van a ma esti programom, a kocsiban alszom, kávétól tocsogó ruhában, várva az autómentőt ami ebben a városban nem jön ki túl gyorsan. Dühösen a kormányra hajtottam a fejemet, majd lassan elszenderedtem.
Talán egy óra sem telt el, és hangos kopogás térített észhez és egy rendőrautó szirénája. Felemelve a fejemet kipillantottam az ablakon. Parrish volt az. Hirtelen meg is könnyebbültem, hogy legalább egy ismerős arc talált rám, nem pedig egy "ízlésesen kövér" autómentős.
Kipattantam a kocsiból egy mintha misem történt volna mosollyal az arcomon.
-Mi járatban biztosúr? - kérdeztem kaján vigyorral az arcomon mintha nem tudnám miért állt volna meg.
-Úgy láttam nem vagy túlzottan szerencsés helyzetben. - motyogta szinte már csillogó szemekkel mintha örülne annak, hogy összefutottunk. Nem mintha én nem örülnék, de ez mellékes.

- Fején találtad a szöget. Anya száműzött otthonról, a kocsim defektet kapott, tehát esélyes, hogy itt töltöm az éjszakát. - vázoltam fel neki a helyzetet hadarva.
- Ami azt illeti az utolsó körömet járom, aztán megyek haza. Szóval ha gondolod elvihetlek valameddig és ha szeretnéd és nincs más eshetőséged egy vendégszobát is tudok biztosítani nálam és a ruhádat is megtudod szárítani, reggel pedig hazaviszlek. - ajánlotta fel egy halvány mosolyféleséggel az arcán. Nem vettem tolakodásnak a dolgot, látszott rajta, hogy nem ez a célja. Ismerem már eléggé ahhoz, hogy megbízzak benne, és ez egy remek alkalom, hogy közelebb kerüljünk a tényhez, hogy mi is ő valójában.
-Nem akarom rabolni az idődet, de lehet, hogy kivételesen elfogadom az ajánlatodat. - jelent meg nekem is egy halvány mosoly az arcomon.